Webszáj
    VICC KATEGÓRIÁK
    Viccek
    Vicc

    ☺ Napi vicc

    Emlékek Egy asszony az éjszaka közepén arra ébred, hogy nincs mellette az ágyban a férje.
    Felkel, kimegy a hálószobából, és látja, hogy a férfi ott ül a konyhaasztalnál egy üveg Whisky mellett és bánatos arccal bámulja a falat.
    Kortyol egyet a poharából, majd kitöröl egy könnycseppet a szeméből.
    - Mi baj van, drágám? Miért nem alszol ilyen késő éjjel? – kérdezi a feleség.
    A férj felnéz:
    - Emlékszel, amikor elkezdtünk járni, és még csak 18 éves voltál?
    - Igen, emlékszem.
    - És arra, amikor az apád rajtakapott minket a kocsija hátsó ülésén?
    A nő leereszkedik a férje mellé egy székre:
    - Igen, édesem, erre is emlékszem.
    - Aztán a fejemhez nyomott egy fegyvert és azt mondta: Vagy elveszed a lányomat, vagy gondoskodom róla, hogy 30 évre börtönbe kerülj!
    - Igen, rémlik valami. – feleli halkan az asszony.
    - Na, hát éppen ma szabadulnék!

    ☺ Legjobb vicc

    Nem akarta bonyolítani Egy főiskolán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a "szeretet" és a "szex" szó is előfordul.

    - Egy női hallgató fogalmazása:

    "Amikor két ember mélységesen és szenvedélyesen szereti egymást, és mindkettőjükben megvan az egymás iránti magas fokú és kölcsönös tisztelet, akkor a társadalom morálisan és spirituálisan is támogatja, hogy ez a két személy a fizikai szex mámorában egyesüljön."

    - Egy férfi hallgató munkája:
    "Szeretem a szexet."

    ☺ Ne viccelj!

    Na jó, ha nagyon szeretnéd...
    Írj te is egy jó viccet és feltesszük a legjobbak közé!
     
    Kattints ide
    és küldd el nekünk!

    Köszönjük!

    Számítástechnika viccek

    TDK
    Fontos! Átverés a számtech boltokban! Ne vegyétek meg a japán TDK együttes CD-jét! Én már végighallgattam többször is és TÖK ÜRES!
    Jó vicc? 3.4 - Értékeld te is!
    Windows - Linux
    7 pont, amiben megegyezik a Windows és egy átlagos nő:
    1. Szinte mindenkinek van vagy volt már.
    2. Logikusnak tűnő szerkezete ellenére teljesen kiszámíthatatlan.
    3. Teljesen azonos eseményekre képes a legkülönfélébb, legmeghökkentőbb válaszokat produkálni.
    4. A legtöbb tetszetős és praktikusnak látszó terméket rájuk tervezik.
    5. A használat során bebizonyosodik, hogy a divatos külső nem minden.
    6. A használati idő előrehaladásával egyre nagyobb százalékát veszi igénybe kapacitásunknak.
    7. Az újabb verziók mindig a régebbi hibáinak kijavítását ígérik, ehelyett mindig újabb és újabb, addig elképzelhetetlennek tartott hibaforrásokkal találkozunk.

    7 pont, amiben egy belevaló férfi hasonlít a Linuxra:
    1. Egyszerre akár több felhasználó igényeit is képes maradéktalanul kielégíteni, akár úgy is, hogy egyik sem tud a másik létezéséről.
    2. Nyílt és egyszerű forráskódja ellenére saját képükre formálni igazán csak a hozzáértők képesek.
    3. Türelemmel és megfelelő gyakorlattal minden feladatot meg lehet vele oldani.
    4. Feltételezi, hogy az őt használó tudja, mit is akar vele kezdeni.
    5. A rendelkezésre álló erőforrások lehető legnagyobb részét a felhasználó(k)nak adja.
    6. Működésében probléma csakis durva felhasználói behatás esetén következik be.
    7. Habár gyakran és sokféle újabb verzió jelenik meg, a felhasználók igyekeznek a régit megtartani s legfeljebb egyes részeket frissíteni.
    Jó vicc? 3.4 - Értékeld te is!
    NetRandi
    Egy felmérés szerint az Interneten ismerkedő, és a partnerrel a valóságban is randevúzó hölgyek 61%-a mondta azt, hogy kellemes élmény volt a valóságban is találkozni.
    A maradék 39%-ot még jelenleg is keresik...
    Vicces? 3.4 - Értékeld te is!
    Szellem
    - Mit mond az internetes szellem?
    - ???
    - .hu
    Tetszik? 3.2 - Értékeld te is!
    Fórumozók és a villanykörte
    Hány fórumozó kell egy villanykörte kicseréléséhez?
    1 aki kicseréli a villanykörtét és beírja, hogy ki lett cserélve.
    12 aki megosztja hasonló tapasztalatait a villanykörte cserélésről, és hogy hogyan lehet más módon is kicserélni.
    6 aki figyelmeztet a villanykörte cserélés veszélyeire.
    1 aki az egészet átrakja a világítás topicba.
    2 aki nem ért egyet ezzel és átrakja az elektromosság topicba.
    5 aki felhívja a figyelmet a nyelvtani hibákra a villanykörte cserélésről szóló hozzászólásokban.
    4 aki flame-eli a nyelvtanárokat.
    3 aki kijavítja a nyelvtani hibákat a flame-ekben.
    6 aki vitázik azon, hogy "villanykörte" vagy "villany körte" és másik 6 aki hülyének ítéli ezt a 6-ot.
    2 gyártásban jártas mérnök, aki felvilágosítja a csoportot, hogy a helyes kifejezés a lámpa.
    17 mindent tudó aki azt állítja, hogy dolgozott az iparágban, és a villanykörte kifejezés teljesen korrekt.
    19 hozzászóló, aki azt mondja, hogy ez a topic nem a villanykörtékről szól és legyenek szívesek a beszélgetést egy villanykörtés topicban folytatni.
    11 aki megvédi a hozzászólásokat, mert mindannyian használunk villanykörtét ezért a hozzászólások idevágóak a fórumba.
    36 vitázik azon, hogy melyik módszer a legtökéletesebb a villanykörte kicserélésére, hol lehet megvenni a legjobb villanykörtéket, melyik márkájú villanykörte a legjobb ehhez a technikához, és melyik márka hibás.
    7 aki hivatkozásokat ír be, ahol különböző villanykörtékről lehet látni példákat.
    3 aki megállapítja, hogy az előző hivatkozások nem jók, és beírja a jó hivatkozást.
    5 aki olyan hivatkozásokat ír be amiket a beírt hivatkozások alapján talált.
    4 aki belinkeli az összes hozzászólást, az összeset idézőjel közé véve odaírja, hogy "szerintem is".
    13 aki azt mondja, hogy "csinálj inkább egy Google keresést a villanykörtékre, mielőtt kérdezel a villanykörtékről".
    1 aki az eredeti hozzászólásra válaszol mától 6 hónap múlva, így újrakezdi az egészet.
    Jó vicc? 3.2 - Értékeld te is!
    Programozók
    Programozók körében használatos elterjedt kifejezések:
    1. Fura!
    2. De hiszen ez korábban már futott!
    3. Csak néhány apróságot kell kijavítani.
    4. Ez biztos valami hardverhiba.
    5. Valaki közületek piszkálta a bejövő adatokat.
    6. Márpedig én ahhoz a modulhoz hozzá sem nyúltam!
    7. Már majdnem kész vagyok.
    8. Az gyorsan meglesz.
    9. Az ember nem tesztelhet mindent!
    10. Lehetetlen hogy ez befolyásolja a másik modult is.
    11. Határozottan emlékszem hogy ezt a hibát már kijavítottam.
    12. A dokumentáció már készül.
    13. Az nem az én programom.
    14. Szokatlanul sok zűröm volt.
    15. Hiszen a specifikációt egész idő alatt változtatták!
    16. Azt hittem megtaláltam a hibát.
    17. Ez a változtatás meglesz öt perc alatt.
    18. Arra várok hogy a többiek készen legyenek hogy én is tesztelni tudjak.
    +1. Attól eltekintve hogy nem működik, mi az összbenyomásod?
    Tetszik? 3.2 - Értékeld te is!
    Szeretet program
    Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
    Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
    Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
    Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
    Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
    Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
    Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
    Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
    Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat.
    Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelés-t teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
    Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
    Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
    Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
    Terméktámogatás: Igen, de ne feledje Önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
    Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
    Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretetprogram Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az Ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy Önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
    Vásárló: Tehát most mit tegyek?
    Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt, majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
    Vásárló: Rendben, kész.
    Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
    Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát mindenfelé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
    Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végülminden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
    Vásárló: De, csak szokatlan.
    Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
    Vicces? 3.2 - Értékeld te is!

    A legjobb számítástechnika viccek és jó poénok egy helyen - Webszáj - A legviccesebb website!